Kutyám (macskám, nyulam, stb…) van!

Azoknak, akik hobbiból, állatszeretetből, vagy a gyerekek miatt kisállatot is tartanak a lakásukban, fokozottabban, és többet kell takarítaniuk, és talán az átlagosnál is jobban kell ügyelniük a tisztaságra.

Nem kis feladat hárul a gazdira nap, mint nap, mert kedvenceink sajnos nem fognak segíteni. A porszívózás bizony derékpróbáló feladat is lehet egy hagyományos szőnyeg esetében. A vedlési időszak alatt ez napi rutinná válhat a kutyus, vagy a macska mellett. Kinek ne lenne ismerős, hogy minél inkább el akarjuk távolítani a kihullott állatszőröket a szőnyegből, azok mintha befelé akarnának menni, és nem kifelé! És akkor még nem is említettem a kiömlött, lecsepegett, ott maradt, beletaposott „lehetőségeket”, és ezek eltávolítását. Arról nem is beszélve, hogy nem mindegyik szőnyeget lehet otthon, háztartási körülmények között kitisztítani. De ha sikerült is otthon kitisztítanunk, még mindig ott van a „hol szárítsam” problémája, ami a lakások egy részében szintén nehezen oldható meg.

Az eddigiekben vázolt „kihívásokra” praktikus, könnyű, és gyors megoldást kínál az általunk forgalmazott Albina szőnyegcsalád használata.

Ez a típusú szőnyeg;

– antisztatikus, a szennyeződések könnyen lesöpörhetők, és/vagy porszívózhatók, illetve egyszerűen letörölhetők.

– egy normál otthoni mosógépben kimosható (3 m2 méretig, mivel 3,00m2=5,0 kg), és teregetni sem kell, hiszen centrifugázás után rögtön tehetjük vissza a helyére.

– rendkívül strapabíró: a gyakori mosás sem károsítja a minőséget.

– ránézésére közvetlen közelről is alig különböztethető meg egy hagyományos textil szőnyegtől.

Vásárlóink tapasztalataiból is szeretnénk idézni néhányat;

“Még a KUTYA is szereti! Természetesen a Gazdi is, mert könnyű tisztán tartani  –  már 11 éve!  Üdvözlettel: MOLLY és a Gazdi”
“Rengeteg szőnyeget vettem már önöktől és nagyon meg vagyok vele elégedve.A szőnyegek télen is kint vannak a teraszon, ennek ellenére nagyon ritkán kell kimosni őket, talán ha kétszer mostam idén. Mivel kint is van cipős szekrény azért volt rá szükség, hogy a gyerekek ne járkáljanak a hideg kövön, de a kutyusunk is birtokba vette, nagyon szeret rajta aludni.” (Sz. Zs. Budapest)
Nyár végén vásároltam egy hófehér szőnyeget Önöktől. Kutyám van, így kicsit aggódtam, de bíztam abban amit a honlapon írtak, hogy a szőnyeg kisállattartóknak is ideális. Szerencsére nem kellett csalódnom! 🙂 A szőnyeg remek választásnak bizonyult. A pár hete tartó vedlési időszakban is jól vizsgázik, egyáltalán nem tapad bele a kutyaszőr. Hihetetlenül könnyű takarítani. Mellékelek egy képet a szőnyegről és lelkes tesztelőjéről! 🙂” (Kovács Andrea)

Még több vásárlói véleményt IDE>>>, illetve IDE>>> kattintva találhat.

Az Albina szőnyeg nagyon jó választás lehet házi kedvencek tartása mellett is. A széles kínálatból bárki megtalálhatja a lakásába leginkább illő szőnyeget. Egy dolgot azonban érdemes szem előtt tartani a vásárláskor: Ha kedvencünk hajlamos rá, hogy elemi részeire szedjen egy szőnyeget, akkor valószínűleg az Albina szőnyeget sem fogja kímélni, ilyen igénybevételre sajnos ez sincs méretezve.

A mintákat ITT, a választható színeket pedig ITT tudja megnézni.

ÁTFOGÓ INFORMÁCIÓKÉRT KATTINTSON IDE>>>

Szőnyegeinket megtalálja a közösségi oldalakon is. Keresse a Szőnyeggurut a FacebookGoogle+, és a Pinterest oldalain!