Hogy kerül a csizma az asztalra?

Avagy, hogyan kerül a svéd szőnyeg Magyarországra?

Ez a kérdés minket is izgatott, és amikor partnerünknek feltettük a kérdést, egy kalandos történet kerekedet ki elbeszélésükből. Mint a mesében;

Egyszer volt, hol nem volt, történt, hogy 1956-ban egy kalandvágyó nyírségi srác elhagyta az országot (akkori szóval: disszidált), és végül Svédországban kötött ki, ahol is hosszú ideig dolgozott karbantartóként, szövőgépek mellett az egyik plasztik szőnyegeket gyártó üzemben. Megbecsült munkaerőnek számított, több újítását is bevezették. Munkaadói annyira elégedettek voltak a munkájával, hogy amikor a 90-es évek végén nyugdíjba vonult, a gyártól megkapta a magyarországi gyártás jogát, és néhány cserére érett szövőgépet.

9Több mint 40 év után azzal az elhatározással tért haza, hogy itthon is meghonosítja a műszálas szőnyegek gyártását. Nem volt egyszerű dolga. Akiket megkeresett – elsősorban szűkebben vett szülőföldjén, a Nyírségben- az újdonság, és az ismeretlenség miatt vagy féltek belevágni, vagy nem láttak benne üzletet. Már-már feladta a tervét, amikor az egyik mintának hazahozott szőnyeg ajándékként egy debreceni vállalkozónál kötött ki, aki azonnal fantáziát látott a szőnyegben rejlő lehetőségekben.

Az előkészületeket követően a 2000-es évek elején öt db félautomata szövőgépen végre a gyártás is megkezdődhetett az ISO 9001 szabvány előírásainak figyelembe vételével.  A szőnyeg szinte azonnal sikert aratott, és 2003-tól sorra kapta a különböző elismeréseket;

  • Magyar Termék Nagydíj Elismerő Oklevél
  • Magyar Innovációs Alapítvány Elismerő Oklevél
  • ITDH Exportfejlesztési Különdíj

 

magyar-termek-nagydijAz üzem ma öt félautomata szövőgépen havi 1700m2 különböző méretű és mintájú szőnyeg előállítására képes, az egyszerűbb futószőnyegektől, a nagyobb középszőnyegekig. A termelés nagyobb része exportra kerül, de e mellett a gyár nagy hangsúlyt fektet a hazai, és az egyedi igények kielégítésére is.

Nem tudunk még egy olyan vállalkozásról Magyarországon, amelyik ennyire személyre szabott termékekkel állna a vásárlói rendelkezésére. Mind a méretet, mind a színösszeállítást tekintve.

Használja ki ezt a nagyszerű, egyedülálló lehetőséget, és tervezze meg saját szőnyegét!

A választható méreteket ITT, a mintákat ITT, a színeket pedig ITT találja.

Érdemes próbálkozni.  Az összeállításhoz kérheti munkatársaink segítségét is. A színek kiválasztásának szabályaihoz IDE kattintva egy korábbi posztunkban is talál segítséget.

MIA

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

HTML Snippets Powered By : XYZScripts.com